A
képre kattintva a köszöntő nagyobban is
letölthető!
KÖZMEGHALLGATÁSI
BESZÁMOLÓ
2024.
november 28.
Közmeghallgatás
2011
évi 189- es törvény 54 § értelmében a
képviselő-testület évente legalább egyszer
előre meghirdetett közmeghallgatást tart,
amelyen a helyi lakosság és a helyben
érdekelt szervezetek képviselői a helyi
közügyeket érintő kérdéseket és javaslatot
tehetnek. Az elhangzott javaslatra, kérdésre
a közmeghallgatáson vagy legkésőbb tizenöt
napon belül választ kell adni.
A hivatal működtetése a Bükkábrányi központtal
közösen elvárásoknak megfelelően működött.
Január elsejétől Vatta község kilépését
követően tovább működik. Az önkormányzat
gazdasági helyzete stabil.
Az idei év költségvetése az iparűzési
adó, ami ez évben 8,2 mi Ft ami közel
3 mi Ft-tal több az előző évhez képest.
Az erdei iskolában több vendéget fogadtunk
az előző évhez képest, de még mindig keressük
a lehetőségeket. A bevétele 1 mi Ft. Az
államkincstár Kb. 2,7 mi forintot utal
havonta lakosságarányosan. Így ez évben
41 mi forintból gazdálkodunk.
2024 évben 9 nyílt ülést tartott a testület,
és 6 zárt ülést. 5 bizottsági ülés volt.
A testület 55 határozatot hozott, és 6
rendeletet fogadott el.
Az idei évben a Dózsa György út egy szakasza
került aszfaltozásra a Magyar Falu program
keretén belül 9,9. mi forintból. Elkészült
a temető felső részén a partfal Vis major
pályázatból 19 mi Ft pályázati pénzhez
10% önerő kellett és mivel a teljes hossz
nem volt a vis majorba azt önerőből csináltattuk
meg 3 mi Ft értékben. Saját forrásból
sikerült a Rákóczi út Petőfi út kereszteződésébe
az átereszt kicserélni, ami 2 mi Ft volt.
Sikeresen pályáztunk a ravatalozó épületének
felújítására 10 mi Ft értékben. Ebből
Nyílászáró cseréje, állmennyezet készítése
villanyszerelés külső színezés, burkolás,
támfal építés valósult meg. A belső függönyök
és karnisokat valamint a ravatalozóhoz
kiépített vízvezetést az Önkormányzat
önerőből valósította meg 2,5 mi Ft értékben.
Minden intézményünket és szolgálati lakásunkat
bekötöttünk a szennyvízcsatorna hálózatba,
ami 600 e Ft-ba került.
Elkezdtük a Kossuth út folytatásába, a
kecskekő irányába az út javítását. Erre
azért van szükség, mert az út a szomszédos
területeken volt kitaposva, amit a tulajdonosok
jogosan nehezményeztek. A kecskekő megközelítése
eme szakaszról biztosított lesz.
Tavasszal
fákat növényeket vásároltunk 0,5 mi Ft
értékben. A temető területére ültettünk
fákat, pótoltuk a gömb akácokat az iskolánál
és az orvosi rendelőnél. Az orvosi rendelő
udvarára sövényt ültettünk. A focipályánál
lévő kereszthez és a hivatal elé is dísz
bokrokat, fákat ültettünk.
A közmunka programra ez évben is nyert
az önkormányzat pályázatot, 5 fő részére.
A pályázat hosszú távú munkavégzésre szól
2025 február 28.-ig Étkezési feladatok
segítésére, közterületek, parkok gondozására,
épületek karbantartására. Sajnálatos módon
már csak 4 fő közmunkás van.
Belügyminisztérium által meghirdetett
szociális tűzifa program keretében 40
m3 tűzifa beszerzésére jogosultunk, aminek
a szállítási költségeit az önkormányzat
finanszírozza, és a rászorulók között
osztotta szét.
Támogatjuk az általános iskolásokat az
iskola kezdésben, ami ez évben 17 fő 180e
forint, a középiskolásokat 11 fő 221 e.
Forinttal, és a Bursa Hungarica keretében
a főiskolásokat és egyetemistákat 3 fő
részére 300 ezer Ft-al.
A Kácsi Hársfavirág Énekkar működését
havi 10 e forinttal támogatjuk. Köszönjük
a rendezvényeken való részvételüket, amivel
színesebbé teszik ünnepeinket.
Működik a falugondnoki szolgálat. Heti
rendszerességgel közlekedik Miskolcra
és Mezőkövesdre, segít a gyógyszeríratásban
és kiváltásban, szükség esetén bevásárol.
Az egyedül élő idősekkel tartja a kapcsolatot.
Jelenleg 35 fő ellátottja van.
Az idei évben is megrendezésre került
az idősek napja, amin hetvenen vettek
részt, és kb 45 főnek vittük házhoz a
tányér ételt. A jelenlévőknek Újvári Marika
alapozta meg a jó hangulatot.
Idei évben is sikerült folytatni a hagyományos
Vadfőző versenyt. Ami hála istennek eső
nélkül múlt el. Ezúton szeretném, megköszöni,
a lakosság segítségét és az anyagi támogatásokat,
és a rendezvény előkészületében a dolgozóknak
az áldozatos munkájukat, továbbá a képviselő
testület és családtagjaik munkáját.
Immáron hatodik alkalommal kerül megrendezésre
az Adventi gyertyagyújtás. A Mikulás is
ellátogat december 6-án a kultúrházba
Kiss Kata zenekarral és megajándékozza
a 14 év alatti gyerekeket.
Köszönöm a lakosság segítségét a vállalkozók
támogatását, amivel hozzájárulnak kis
településünk fejlődéséhez. Legyen szó
szállításról, hó eltakarításról ital felajánlásról,
fenyőfa állításról, díszítésről, de sorolhatnám
tovább.
Sajnos megjelennek a rosszindulatú megjegyzésék,
amik azt eredményezhetik, hogy a későbbiekben
a vállalkozók nem hogy társadalmi munkában,
de még fizetés ellenébe sem fogják vállalni
a munkát. Próbáljuk meg a poharat félig
telve látni és nem félig üresen.
Minden fejlődéshez szükség van az összefogásra.
Én ezúton szeretném megköszönni a Képviselő-testület
munkáját, amivel támogatják és segítik
munkámat. Az Önkormányzat minden dolgozójának,
a munkáját ideértve a közmunkásokat is,
akik azért dolgoznak, hogy környezetünk
szebb és élhetőbb legyen. Köszönjük az
építő kritikákat, ami arra sarkal minket,
hogy hibáinkból tanulva hatékonyabba tudjunk
dolgozni.
Ugyanakkor itt szeretném megköszönni azt
az összefogást, amit a lakosság nyújtott
Koleszár Csaba halálakor. Anyagilag támogatták
a családot ebbe a nehéz helyzetbe.
Kács
Község Önkormányzata 2024. június 15-én
immár 23-ik alkalommal rendezte meg a KÁCSI
VADFŐZŐ VERSENYT a község futballpályáján
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is nagy
volt az érdeklődés a vadfőző verseny iránt.
Már kora reggeltől érkeztek Kácsról, valamint
a szomszédos településekről, sőt szinte
az ország minden részérő, de még felvidékről
is a gasztronómia szerelmesei, családok,
baráti társaságok. A vadfőző versenyre mintegy
37 versenyző csapat nevezett be.
A rendezvényen megjelenteket 10 órakor Ostorháziné
Barta Emma képviselőnő, műsorvezető
köszöntötte, aki a nap folyamán folyamatosan
ismertette a programokat, majd felkérte
Gácsi Jánosnépolgármester
asszonyt a rendezvény megnyitására.
Polgármester asszony köszötötte a meghívott
vendégeket: Tállai Andrásállamtitkár urat, a terület országgyűlési
képviselőjét, Kerékgyártó László
urat a Járási Hivatal vezetőjét,
a szomszédos települések megjelent polgármestereit.
Köszönetet mondott az önkormányzat munkatársainak
a rendezvény lebonyolításában való közreműködésért,
a támogatóknak, a zsűri tagjainak, a verseny
megszervezéséhez kapott segítségért.
Gácsi Jánosné polgármester asszony az
elmúlt évek esős időire emlékezve nagy örömmel
nyugtázta a csodálatos napsütéses időt,
és kívánta, hogy mindenki érezze jól magát
és készüljenek az igazi versenyprodukciók.
Mindenkinek jó szórakozást, kellemes időtöltést
kívánt. Tállai András államtitkár úr,
aki a 25 évvel ezelőtti első versenyen is
jelen volt köszöntötte a versenyzőket, a
baráti társaságokat és mindenkinek jó szórakozást
kívánt.
A nyitó beszédek után, Csetneki
László a Szabadtüzi Lovagrend
Kancellárja, a Zsűri elnöke ismertette
a versenyfeladatok szakmai szabályait, akinek
segítői voltak: Fülöp Tibor
éttermi mester és Bódis Róbert
gulyáskirály. A megnyitó előtt a zsűri tagjai
a 37 főzőhelyszint végiglátogatták, közelről
figyelemmel kísérték a főzőhelyek megjelenési,
arculati kialakítását, a tisztaságot, az
illatokat és a főzések részleteit. A megnyitó
idején a helyszineken már illatoztak a finom
ételek a bográcsokban, sültek a húsok a
tárcsán és a gillezőn.
Az idén is meghirdették a sütemények versenyét
is, ahol az otthon házilag elkészült süteményekből
6-8 darabot kellett leadni a szervezőknek
a főzőverseny napján.
Az önkormányzat megbízásából a rendezvényhelyszín
elején az elmúlt évekhez hasonlóan, az idén
is a mezőnagymihályról érkezett Németh József
séf és csapata több üstben mintegy 300 adag
ételt készítettek a vendégek részére. Készült:
szarvaspörkölt, tarhonyával, barnasörös
szarvasragu röszti burgonyával, meggyes,
almás pite, főt és sült csülök és töltött
káposzta is. Az önfeledt szórakozáshoz a
kicsiket ugrálóvár, kézműves foglalkozás
várta, míg a felnőttek a szomszéd utcában
kirakodóvásárosok portékáiból válogathattak.
Délben tovább fokozta a vidám hangulatot
az Agyagbanda Zenekar,
akik vidám kívánságműsoros nótákkal járták
körbe a sátrakat, miközben a szorgos versenyzők
készítették a versenyműveket.
A kulturális programok keretében a színpadon
elsőként a helyiek kedvenc csapata a Kácsi
Hársfavirág Népdalkör lépett fel,
akik szöveges, humoros kiegészítéssel nagyon
színvonalas vidám műsorral lepték meg a
közönséget.
A népdalkör után a Zsérci summás
énekegyüttes ismert fellépőként lépett a
színpadra, és ismert slágerekkel szórakoztatták
a vendégeket. A summások után a Matyó
Néptáncegyüttes vidám táncokkal
szórakoztatták a közönséget.
A dalos, táncos bemutató után 16 órakor
Gácsi Jánosné polgármester
asszony és a zsűri tagjai kihirdették a
főzőverseny eredményét és átadták az értékes
nyereményeket.: 1. hely, FŐDÍJ: JÓ BARÁTOK
2. hely: KATICA CSOPORT
3. hely: TISZAI HAJÓSOK
Részletes eredmények ide
kattintva megtalálhatók:
*JPG
Az
eredményhirdetés után a Sláger TV legújabb
sztárja, a zenei pályáját a „Matyó ország”
fővárosából Mezőkövesdről indító Mulati
Bandi szórakoztatta a közönséget,
mulatós dalokkal, saját slágerekkel, vidám
vicces, romantikus szövegekkel.
Fergeteges hangulatot teremtett Josh
és Betti- Kis élőkoncertje, a sok-sok
taps és vísítás mellett sok vendég táncra
is perdült a színpad előtt. A 23-ik Vadfőző
fesztiválon 8 órától éjfélig Retro discora
tombolt a közönség az Oriboy-al.
A rendezvényt Oriboy Retro discójával zárta
a rendezőség. Az egész napos napsütéses
időben a finomabbnál-finomabb ételekből,
vidáman ettek-ittak a vendégek, jól szórakoztak
a változatos kulturális programoknak köszönhetően
a baráti tiársaságok a 23. Kácsi Vadfőző
Versenyen a jó szervezésnek köszönhetően.
Kács
Község Önkormányzata 2023. június 10-én
immár 22-ik alkalommal rendezte meg a
KÁCSI VADFŐZŐ VERSENYT a község futballpályáján.
Az
elmúlt évekhez hasonlóan az idén is nagy
volt az érdeklődés a vadfőző verseny iránt.
Már kora reggeltől érkeztek Kácsról, valamint
a szomszédos településekről, sőt szinte
az ország minden részéről a gasztronómia
szerelmesei, családok, baráti társaságok.
A vadfőző versenyre június 5-ig mintegy
30 versenyző csapat nevezett be.
A rendezvényt 10 órakor Ostorháziné
Barta Emma képviselőnő, műsorvezető
nyitotta meg, aki köszöntötte a meghívott
vendégeket Kerékgyártó László
urat a Járási Hivatal vezetőjét,
Dusza Bertalan urat a
Bükkalja Szövetkezet igazgatóságának elnökét,
Rónai Kálmánné asszonyt,
a Bükki Nemzeti Park igazgatóját. Köszönetet
mondott a munkatársaknak, a támogatóknak,
a zsűri tagjainak, a verseny megszervezéséhez
kapott közreműködésért, majd a nap folyamán
folyamatosan ismertette a programokat.
Gácsi Jánosné polgármester asszony
az esős idő ellenére is vidáman, kedves
szavakkal köszöntötte a vendégeket, és
arra bátorított mindenkit, hogy ne féljenek
az esőtől, a vadfőző verseny részt vevői
lassan minden évben hozzászokhattak az
esős versenynaphoz, de az eső után, majd
süt a nap, ezért mindenki érezze jól magát
és készüljenek az igazi versenyprodukciók.
Mindenkinek jó szórakozást, kellemes időtöltést
kívánt.
A nyitó beszédek után, a főzőversenyt
Csetneki László a Szabadtüzi Lovagrend
Kancellárja, a Zsűri elnöke nyitotta
meg, akinek segítői voltak: Váraljai
Géza és Fülöp Tibor. A megnyitó
után a zsűri tagjai máris megindultak
a 30 főzőhelyszin felé és folyamatosan
közelről figyelemmel kísérték a főzőhelyek
megjelenési, arculati kialakítását, a
tisztaságot, az illatokat és a főzések
részleteit. A helyszineken már illatoztak
a finom ételek a bográcsokban, sültek
a húsok a tárcsán és a gillezőn.
Az
önkormányzat megbízásából a rendezvényhelyszín
elején az elmúlt évekhez hasonlóan, az
idén is a mezőnagymihályról érkezett Németh
József séf és csapata több üstben
és egy nagy kemencében mintegy 300 adag
ételt készítettek a vendégek részére.
Készült: őzpörkölt krumplival, vadas zsemlegombóccal
és töltött káposzta is.Tóth András
főzött 70 csülköt üstben és sütött szintén
70 sertéscsülköt a kemencében, ahol a
csülök után még több tepsi gyümölcsös
pite is megsült.
Az önfeledt szórakozáshoz a kicsiket ugrálóvár,
kézműves foglalkozás várta, míg a felnőttek
a szomszéd utcában kirakodóvásárosok portékáiból
válogathattak.
Délben tovább fokozta a vidám hangulatot
az Agyagbanda Zenekar,
akik vidám kívánságműsoros nótákkal járták
körbe a sátrakat, miközben a szorgos versenyzők
készítették a versenyműveket.
A kulturális programok keretében a színpadon
elsőként a helyiek kedvenc csapata a Kácsi
Hársfavirág Népdalkör egy váratlan,
szokatlan, de nagyon színvonalas vidám
humoros műsorral lepte meg a közönséget.
A szinpadi produkciójukban Szabóné
Markó Zsuzsanna, alpolgármesternek, a
Népdalkör vezetőjének szenzációs
ötletének köszönhetően egy humoros sajtóriportot
láthatott a közönség ahol a kérdező újságírónak
a válaszokat frappáns ismert nótákkal,
dalokkal válaszoltak meg a népdalkörösök.
A szokatlan, ötletes, színvonalas napdalkörös
produkciót természetesen sok-sok tapssal
jutalmazta a közönség.
A népdalkör után a Zsérci summás
énekegyüttes ismert fellépőként
lépett a színpadra, és ismert slágerekkel
indították a műsorukat, melyet egy óriási
zápor megérkezése miatt félbe kellett
szakítani.
A zápor elvonulása és a technikai eszközök
visszaállítása után a Zsérci Summások
folytatták műsorukat. A summások után
a kácsi rendezvények ismert fellépőjeként
a Daya Show következett.
A csinos lányok táncdalokkal, ritmusos
táncokkal szórakoztatták a közönséget.
A dalos, táncos bemutató után 16 órakor
Gácsi Jánosné polgármester asszony
és a zsűri tagjai kihirdették a főzőverseny
eredményét és átadták az értékes nyereményeket.
Az
eredménylista megtekinthető: *jpg
Az
eredményhirdetés után a Kék és
Narancssárga produkció közreműködésével
Tóth Zoltán Republik koncertjét hallgathatta
a közönség, ahol Cipőre, a Republic
zenekar frontemberére emlékezve, sok-sok
republic dalt énekelt a zenekar a közönséggel
együtt. Sajnos azonban ezt a koncertet
is egy rövid időre megszakította a zápor,
de a kácsi Vadfőző Versenyeken az évek
során már hozzászoktak az esőhöz a szervezők,
a hangosítók és a vendégek egyaránt, így
senkit nem tántorított el a zápor, és
annak elálta után is igaz egy kicsit vizes
talajon,de még is vidám hangulatban folytatta
a zenekar a kocertet, a vendégek pedig
a közös nótázást és a táncot.
A rendezvényt Oriboy Retro discójával
zárta a rendezőség. Az egész
napos hol esős, hol napsütéses idő ellenére
a finomabbnál-finomabb ételekből, vidáman
ettek-ittak a vendégek, jól szórakoztak
a változatos kulturális programoknak köszönhetően
a baráti tiársaságok a 22. Kácsi Vadfőző
Versenyen a jó szervezésnek köszönhetően. Köszönet ezért Kács Község Önkormányzatának,
a rendezvény támogatóinak és a lebonyolításban
közreműködőknek.
Kács
település legidősebb lakóját, Orosz
Erzsébetet köszöntöttük a 100.-dik
születésnapja alkalmából.Erzsi néni, ahogy
mindenki hívja a faluban, 1923.
04.11.-én született Kácson.
A mai napig egyedül él, és hála
istennek jó egészségnek örvend.
E jeles nap alkalmából az ünneplőt
Gácsi Jánosné polgármester
köszöntötte, majd Kiss Zoltán jegyző
úr átadta Erzsi néninek Orbán Viktor
Miniszter elnök úr által aláírt
díszoklevelet.
A születénapot együtt ünnepelte
a képviselő testület, a család,
a gondozók, jó ismerősök. Az ünneplést
hálaadó szentmisével zártuk.
Kedves Erzsi néni!
Kács község Önkormányzata, és minden
Kácsi lakos nevében további jó egészséget
kívánunk!
Szívből
kívánjuk, hogy további sok boldog
születésnapot éljen még családja
körében.