Archívum 2015

AUGUSZTUS 20-I ÜNNEPSÉG KÁCSON
2015. augusztus 20.

A kácsiak ez évben is szerényen, de megkülönböztetett tisztelettel ünnepelték meg és emlékeztek államalapító királyunkra Szent Istvánra. A polgármester beszédében emlékeztetett a 9. századra, amelyben István születetett, az elfoglalt Kárpát-medencében történő megmaradásért folytatott küzdelemre és azokra a jelenkori kihívásokra, amelyek a magyarok mindennapi életét most is befolyásolják.
Ebben az évben Kácson hagyomány tisztelő szándékkal szobrot is avattak, amelyet Borsos Tibor Gyergyócsomafalvi születésű képzőművész készített. Beszédében emlékeztetett a honfoglalás előtti időkre amelyekről szerinte ma már talán túl kevés szó esik ezért a szobor témáját a mondák világából merítette amely a Csodaszarvas, Hunor és Magor történetét örökíti meg. Ezt követően Harmos Katalin Sinkovits-Vitay András „Az én hazám” című versét mély átéléssel szavalta el amely méltán vívta ki az ünneplők elismerését. Az ünnepi műsor a Hársfavirág Énekkar színvonalas műsorával folytatódott, majd a kácsi gyerekek kedves műsora koronázta meg a rendezvényt.
Az ünnep alkalmából a kultúrházban Zsigmond Mária képviselő és a Kácsi Hagyományőrző Egyesület elnöke Ostorháziné Barta Emma a Kácsi lányok és asszonyok kézimunkáiból rendezett kiállítást, de Novák László kovácsolt alkotásait is megtekinthették az érdeklődők.
Nagyszerű színfoltja volt az ünnepségnek a Zsérci Meszes Néptánc Egyesület és a Zsérci Summás Énekegyüttes műsora akik igen nagy elismerést arattak az ünneplők körében majd a kulturális műsor zárásaként a Hársfavirág Énekkarral közösen is énekeltek. Ezt követően a képviselő testület egy szál virággal és jelképes ajándékkal köszönte meg az énekkar egész éves munkáját amellyel mindig sikerült állami ünnepeink színvonalát emelni.
Az ünneplők ezek után az önkormányzat munkatársai által kiválóan elkészített vaddisznó pörköltet és babgulyást kóstolhatták meg és öblíthették le helybéli borokkal.


16. KÁCSI VADFŐZŐ VERSENY 2015. június 13.
2015. június 13.

Immár 16-ik éve, nemzetközi-és országos érdeklődéssel kísért, hagyományos rendezvény a KÁCSI VADFŐZŐ VERSENY, melyet 2015. június 13-án rendezett meg Kács Község Önkormányzata, közel 40 szponzor támogatásával.
A sportpálya már kora reggel benépesült a főzőversenyen induló csapatokkal, barátokkal, rokonokkal. Több százan folyamatosan érkeztek a vendégszerető kistelepülés rendezvényére az ország minden területéről, a szórakozni, kikapcsolódni vágyó, vagy a finom kácsi vadételek iránt érdeklődő családok, barátok. Már a reggeli órákban megteltek kács utcái kocsikkal, hiszen sok kácsi család e rendezvény idejére vendégeket hív, de az elszármazottak is szívesen látogatnak haza ilyenkor, hogy egy kellemes, vidám hétvégét töltsenek itthon.
A vendégeket a színpadról Balog Dániel műsorvezető köszöntötte,aki a rendezvény ideje alatt folyamatos tájékoztatást adott a kulturális-és egyéb kísérő programokról.
10 órakor Ostorházi István polgármester hivatalosan is megnyitotta a 16. KÁCSI VADFŐZŐ VERSENYT. A zsűrit Csetneki László az MNGSZ Észak-Bükki Régió Elnöke, a zsűri elnöke mutatta be,majd részletes tájékoztatást adott a versenyek menetéről, ugyanis 2015-ben a szervezők a Vadfőző Versenyt a Falusi Sütemények versenyével, bemutatásával és kóstolójával bővítették. E verseny győztese a „KÁCSI SÜTIMETER” címet kapja DIPLOMÁVAL. A kora délelőttől napsütésben fürdőző kácson a lombok alá telepített sátrakban, és közvetlen előtte szorgos kezek készítették a versenyételeket, míg a zsűri sátor felé, kácsi asszonyok-lányok büszkén vitték a hagyományos falusi süteményeiket a zsűri asztalára.
Miközben a versenyzők, a zsűri, a szervező önkormányzat dolgozói, az önkéntesek dolgoztak, a vendégek ellátását, kényelmét, kiszolgálását biztosítottál, addig a nagy színpadon megkezdődtek a kulturális programok, melyben közreműködtek:

  • Kácsi Hársfavirág Népdalkör, Bognár Lili népdalénekessel,
  • Tibolddaróci Népdalkör,
  • Bükkábrányi Hagyományőrző Egyesület Népdalköre.
A vendégsátrak alatt szórakozó baráti körök egyébként is jó hangulatát fokozta az Agyagbanda zenekar, akik minden csapat kedvenc nótáját eljátszották, elénekelték, és nem egy helyen vidám táncra is perdültek a csapatok.
A főzőverseny helyszínén déltől finomabbnál finomabb vadételeket, sülteket, hűsítő italokat, édességeket, süteményeket lehetett fogyasztani, kóstolgatni. A kisebb gyermekeket csúszda, trambulin és lufis bohóc várta. Új program volt, de máris nagy sikert aratott a rendezvényen az elektromos autó, mely ingyenesen falunéző körútra szállította a családokat, barátokat. A rendezvényközpont melletti utcarészen ajándékot, játékot, édességet, kosarakat, kerámiákat, bőröveket, ékszereket lehetett vásárolni a vásározóktól.
A sátrak között sétáló, zenélő, nótázó Agyagbanda, délután a színpadon is nagy sikert aratottak szórakoztató műsorukkal, ismert dalok előadásával. Délután műfajváltásként orientális táncbemutatót láthattak klasszikus és folklór stílusban, melyre a férfiak nagy érdeklődéssel közelebb is mentek a színpadhoz. Mindenkit elbűvölt Tóth Csilla produkciója, aki az orientális tánc Európa bajnoka.
4 órakor került sor a főzőverseny és a sütemény sütő verseny eredményhirdetésére. A díjakat a Tállali András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, államtitkár, Ostorházi István polgármester és a zsűri tagjai adták át.
A díjátadást követően továbbfolytatódtak a szórakoztató műsorok, melyben elsőként a Ködmön Társastánc Sportegyesület produkcióját láthatták a vendégek, majd megkezdődött a zene és a tánc a Kiss Kata Zenekar, a White Ravens penget rock csapat zenéjére. Az igazi nyári forróságban átszórakozott kellemes programok végén már hűsítő szellők mellett kezdődött meg a utcabál a Cukor Duó zenéjére, s ezzel zárul a nagysikerű 16-ig Kácsi Vadfőző Verseny.

16. KÁCSI VADFŐZŐ VERSENY
2015. március 10.


Képek Kácsról

Légifotók - galéria

Kács télen 2010- galéria

Községház

Kultúrház

Római Katolikus Műemlék Templom

Szurdok erdő

Kőhodály belülről

Kőhodály
© 2008-2021 Minden jog fenntartva! Me-NET Kft. Miskolc
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.
Adatkezelési tájékoztató