Archívum 2014

15. Jubileumi Kácsi Vadfőző verseny

Szemetgyönyörködtető dombos, erdős terület, friss, üde levegő, verőfényes napsütés, kedves, barátságos vendégszerető emberek- így fogadták a kácsiak a 15. Jubileumi vadfőző versenyre érkező mintegy 38 jelentkező csapatot, barátokat, családokat, vadásztársaságokat. A maroknyi önkormányzati csapatot és a segítő önkénteseket a több éves rutin rendszerbe állította és így gördülékenyen ment a szabadtéri rendezvényre az ország több területéről érkező több száz vendég gasztronómiai ínyencségekkel való ellátása, hideg italok biztosítása, szórakoztatása. A XV. Jubileumi Vadfőző Versenyre benevezett csapatokat Csetneki László az MNGSZ Észak-Bükki Régió Elnöke köszöntötte, aki ismertette a vadfőző verseny fő szabályait. A főzőhelyeken már kora délelőtt megkezdődtek az előkészületi, majd folytatódtak a főzéssel kapcsolatos munkák, amit a messzire érezhető kellemes illatok igazoltak. A folyamatos tájékoztatást, a színpadi műsorvezetést Illés Antal hangutánzó művész látta el, aki a szabad pillanatokban különböző motorok hangjának utánzásával szórakoztatta a vendégeket. A színpadon déltől egymást váltották a kulturális programok. A Hársfavirág és a Kisgyőri Népdalkör magyar nótákat adtak elő, majd látványos verbunkos-huszártáncot láthatott a közönség a visszatérő Tarsoly Együttestől. Az Avasi Nyugdíjas Klub tagjai ismert slágerekkel, operettekkel mutatkoztak be, majd műsoruk zárásaként a korukat meghazudtolva francia kán kánt adtak elő, melyből a spárga sem hiányzott. A kulturális programokat a nagy izgalommal várt eredményhirdetéssel szakították félbe, melynek elején Tállai András államtitkár úr köszöntötte a rendezvény résztvevőit, gratulált a szervezés sikeréhez és a finom ételekhez. Csetneki László bemutatta a zsűri tagjait /Dusza Bertalan, Kolostyán Tibor, Járcsics Emil, Szabó István/ majd színpadra szólította a versenyző 38 csapatot, és átadott részükre egy-egy oklevelet. Ezután méltatva a kóstolt finomságokat kiosztotta a napi főzési munka elismeréseként megérdemelt díjakat, különdíjakat. A Magyar Gasztronómiai Szövetség a GASZTRONÓMIÁÉRT ÉRDEMÉRMET adományozta Ostorházi István polgármester részére a gasztronómia területén végzett kimagasló munkájának elismeréseként, az érmet és az emléklapot Csetneki László adta át a polgármester részére.
Az eredményhirdetés után a sikerélmények mámorából felébredő közönség azonnal körbefogta a színpadot, ahol a rendezvény sztárvendége Csepregi Éva énekelt, és a jól ismert slágerekre szinte minden korosztály vidáman táncolt és sok-sok tapssal jutalmazták a művésznőt. A koraesti bulit a Life in Progress együttes kezdte meg, melyre a fiatalabb korosztály indult be inkább, majd a Cukor Duó mulatós zenéjére már mindenki táncra perdült és a buli hajnalig tartott.
A jubileumi rendezvény nagysikerű megszervezéséért köszönet a rendezvény szervezőinek, a község önkormányzatának, a lebonyolításban közreműködőknek és a támogatóknak.
Zsérci Vadázstársaság Duzsa Bertalan Konrád Attila
ÉRV Zrt Garai István Kaló István
Dombrai Imre Szabó Károly Lapidibus Kft
Mezőform Kft Mihály Sándor Bene Zoltán
Molnár Gábor Tusay Dénes Mysers Henry
Fábry Zoltán Ecsegi Jánosné Molnár László
Ostorházi István Bajnok Zita Jakab János


Képek Kácsról

Légifotók - galéria

Kács télen 2010- galéria

Községház

Kultúrház

Római Katolikus Műemlék Templom

Szurdok erdő

Kőhodály belülről

Kőhodály
© 2008-2024 Minden jog fenntartva! Me-NET Kft. Miskolc
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.
Adatkezelési tájékoztató